Hogy sikerült feldolgozni neked anyukád elvesztését?

Részvétem.

Maga a gyász két és fél évig tartott, és eleinte olyan erős volt, hogy gondnokság alá akartak venni. Azóta is hiányzik, ez nem valószínű, hogy elmúlik, egészen addig, amíg nem találkozom vele.

Totál teljesen sehogy.

1993. Kiderül: anyám mellrákos. Megműtik. Én ekkor 21.

1994-5 kemoterápia, kontrollok.

1996 nagyjából ok.

1997 csontáttét, nyáron meghal. Én 25.

Az a zihálásig sírógörcs sem a halálakor sem máskor nem volt. Higgadtan vettem tudomásul. Bár kb 5 évig minden éjjel azt álmodtam hogy hazajött. Hogy a halál tévedés volt.

Ma vagyok 51. Sokszor ma is eszembe jut anyám. Néha álmodok is vele.

Őszinte részvétem! Szerintem igazából sehogy, de idővel enyhül a fájdalom

Sajnos a fájdalom az élet része, nem lehet átugrani, fájdalmas emlékeket mágikus tablettával kiradírozni....

Át kell élni. Es elfogadni, nem menekülni tőle mert akkor átfordulhat depresszióba, szorongásba.

Fájdalom es szenvedés a fejlődés, változás egyik mozgatórugója.

Nem lehet beosztani es megszabni hogy mennyi idő alatt “illik” túllépni rajta.

En nem is akarnák túllépni egy szerettem elvesztésén. Kell róla beszélni, amikor jólesik. Es idővel már nem fáj annyira.

Annyit még hozzátennék hogy mikor apám meghalt kb 3 hetig sírtam de mindehol utolért, utcán, üzletekben.

Azt hittem a fájdalom sose ér véget.

Vegul enyhült

Az erdekes az, hogy nem is volt jó kapcsolatunk, rengeteg konfliktusunk volt megis nagyon fájt

Sehogy. Eltelt 21 év, néha még mindig sírok, de nem baj.

Úgyis találkozunk pár évtized múlva.