Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » A férfiak, mennyire érzik...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A férfiak, mennyire érzik hogy milyen hatással vannak egy nőre?

Figyelt kérdés

Szóval a történet, hogy már vagy két hónapja randizunk, de én mondtam neki, hogy nem szeretnék az elején rögtön lefeküdni, mert nagyot estem már így pofára. Meg is értette, de azért vannak utalásai, na meg mondjuk nagyon jól csókol…

A múltkor egymás mellett ültünk egy padon, és viszonylag közel ültünk egymáshoz. Rajtam harisnya és egy kicsit lengébb anyagú szoknya volt. Ő pedig elkezdte cirógatni a combom, először csak egy ujjal és a térdem környékén kezdte, de aztán ment feljebb, rendesen felment a pulzusom, meg minden. Volt már bennem egy két ital, de akkor sem tudott szerintem még senki ennyire felizgatni 5 perc alatt. A szemébe sem mertem nézni, mert akkor aztán tuti mindent levesz. Szerintetek mennyire érzékelte, hogy hatásos volt a próbálkozása?

(Valamint ugye jól gondolom, hogy ez azt jelenti, hogy azért ő is kíván, nem?) 21N



máj. 14. 01:05
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
0%
Szerencsetlen .. megújjazni sem volt képes.
máj. 14. 01:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
Tessék?
máj. 14. 01:26
 3/11 anonim ***** válasza:
85%
Próbálj meg gondolkodni és meg fogod látni a dolgok között az összefüggéseket.
máj. 14. 01:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
0%
Nyilván már az öltözékedről lejött neki hogy neked viszket
máj. 14. 05:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%

4# huu bmeg. Egy szimplán női ruha olyan mint szoknya harisnya és te valamire asszociálsz?


Te agyatlan csökkent, te...

máj. 14. 07:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
81%
Ha nem vágsz minden helyzetben fapofát, akkor biztos kiül ez az arcodra. Nem kell 7. érzék hozzá, hogy ezt észrevegyük
máj. 14. 07:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
32%
Honnan a francból tudjuk, nem láttunk titeket...
máj. 14. 07:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
82%

Hát... nálam ez sugárzik rólam, szóval nem csak a Kedves vette észre, hanem kb. az egész főváros, a tejútról is látja az első perctől, mennyire odavagyok Érte :-D

N

máj. 14. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
100%

Jó, hogy nem sieted el, de azért túlzásba se ess. Több hónap után is pofára lehet egyébként sajnos esni.

Nyilván ő is kíván, ha simogat és biztosan észrevette rajtad is, hiszen ilyenkor az ember teste megfeszül és szaporábban veszi a levegőt.

máj. 14. 08:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:

#4es május van… minden harisnyát és szoknyát viselő nőről azt gondolod, hogy “viszket neki”?

Azért írtam amúgy hogy “lengébb szoknya” hogy pl nem egy farmer szoknya, és hogy így nyilván kicsit alá is be tudott menni a keze.


A többieknek köszönöm a választ, akkor azt hiszem én is fogok lépéseket tenni. Nem holnap fekszem le vele, de azért akkor hamarosan.☺️ Köszi!

máj. 14. 09:47
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!